A mászóbajnok, avagy miért olyan fontos a játék?

© Jacob Lund – adobe.stock.com

Mit jelent a játék? Talán a hátsó udvaron körben álló, játszadozó gyerekek jutnak az eszedbe a szóról. Vagy a kártyaasztal körül ülő kártyajátékosok. Csupán arra szolgál, hogy kellemesen töltsük a szabadidőt? Vagy többről van szó? Természetesen igen, különben nem merülne fel a kérdés. Akár gyerekek, akár felnőttek játszanak, sokkal többről van szó, mint gondolnánk.

Mi a játék valójában?

A játék jellemzője, hogy nincs mögötte szándékosság; nem cél egy bizonyos kimenetel elérése. Játék közben az ember megismer, tanul, különféle dolgokat kipróbál, kísérletezik. És mindeközben nem veszi magát véresen komolyan. Christoph Quarch filozófus a játék négy szempontját nevezi meg:

1: A játék mindig közösségi együttlétet jelent. Nekünk, embereknek rendkívül fontos a másokhoz való kapcsolódás. Még az egyedül játszó gyermek is képzeletbeli játszótársra talál akár egy játékbaba képében.

2: Csak az az igazán szabad, aki játszik. Ugyanis mindig nyitott kérdés, hogy mi lesz a játék vége: akár az eredeti formájáról, a kultikus játékról, a gyerekek szerepjátékáról vagy egy vetélkedőről van szó. A kreatív alkotási folyamat során - amely a kísérletezés játékos formája - szintén nem egyértelmű a művész számára az elején, hogy mi sül ki belőle a végén. Egyszerűen belefeledkezik a játékba.

© Jacob Lund – adobe.stock.com

És ezzel el is érkeztünk a 3. szemponthoz: a játékkal együtt jár az új lehetőségek kipróbálása, amelyet kreativitásnak nevezhetünk. Csak az képes kreatív alkotásra, aki el tudja engedni magát és mer próbálgatni.

4: Minden játékból tanulunk valamit. A kultikus játékban a résztvevők a végén egy felismeréssel gazdagodnak. A „Ki nevet a végén?” játékból megtudjuk, hogyan reagálnak mások a vereségre. Vagy hogy mi magunk hogyan kezeljük ezt a fajta frusztrációt.

Gyakran képzeljük úgy, hogy csak a gyerekek játszanak vagy csak nekik szabad játszani. Az valóban igaz, hogy az óvodás korú gyerekeknek legalább napi nyolc órát kellene játszani. De mi, felnőttek is igényeljük a játékot és jól tesszük, ha ezt az igényünket igyekszünk minél gyakrabban kielégíteni.

© kaliantye – adobe.stock.com

A gyerekek játéka

De foglalkozzunk először a gyerekekkel! Ők valódi szakértők a játék területén, ezért sokat lehet tőlük tanulni. Belső késztetés hatására játszanak, nem utasításra. Sőt: ha rászólunk egy gyerekre, hogy másszon fára, már nem is játék számára a fára mászás.

A gyerekek életkortól függően eltérően játszanak. André Frank Zimpel, a Hamburgi Egyetem tanulásra és fejlődésre szakosodott professzora hat, egymásra épülő játékfejlődési szakaszt különböztet meg:

Tárgyjáték

A tárgyjáték során a kisbaba a környezetével ismerkedik; mindent a kezébe és a szájába vesz. A második fázis, a szimbólumképzés szakaszát „mintha világnak” is nevezik. Ilyenkor a kisgyerek közvetlen környezetében található tárgyak egészen más alakot öltenek a gyermek képzeletében: a termoszkanna bevehetetlen toronnyá, a vízzel telt vödör tóvá változik. Ebben a szakaszban az egy helyiségben ülő gyermekekkel is gyakran előfordul, hogy nem egymással játszanak, hanem egymás mellett párhuzamosan. Ez ennek a fejlődési fázisnak a velejárója, és nem ok az aggodalomra.

Kézjáték

A saját kezünkkel folytatott játék jókedvre hangol: ha összedörzsöljük a tenyerünket, akkor szerotonin szabadul fel az agyunkban és jobb kedvre derülünk. Ezért szeretik annyira a gyerekek a tapsolós játékokat.

© Irina Schmidt – adobe.stock.com

Szerepjáték

További fontos szakasz, amikor idővel a gyermek életében fontossá válik a szerepjáték. Ez körülbelül négyéves korban következik be. A gyerekek ilyenkor alakítják ki az énképüket. Korábban a saját személyük ismeretlen tényező volt, és el sem tudták képzelni, hogy mások milyennek látják őket. A szerepjáték összetett folyamatot jelent: a résztvevők megállapodnak egy témában, belehelyezkednek egy bizonyos szerepbe és ehhez igazítják a viselkedésüket. Létrejön egy forgatókönyv. A szerepjátékok lehetőséget kínálnak a gyerekeknek arra, hogy különböző stratégiákat próbáljanak ki társas helyzetekben: a gonosz vagy inkább a jó szerepében érzem jól magam? Hogyan reagál a játszótársam arra, ha így vagy úgy viselkedek? A gyerekeknek ennél a fajta játéknál lehetőségük nyílik a mindennapi életben szerzett tapasztalatok aktív feldolgozására.

Tudnak a majmok majmolni?

A játék lényege az utánzás. A gyerekek imádnak utánozni. Az ember az egyetlen emlős, aki igazán jó ebben. A majmok például nem jók a majmolásban. A szülők és a gyerekek közötti félreértések java része az utánzásból adódik. Gyakran például azért nem tudnak elszakadni az okostelefonjuktól, mert azt látták, hogy folyton a kezünkben van.

Szabályjáték

A szabályjátékban, a játék legösszetettebb típusában körülbelül az iskoláskor kezdetétől lelik örömüket a gyerekek. Ebbe a kategóriába tartozik az összes olyan játék, amelynek fix játékszabálya van, tehát a „Monopoly” és a hozzá hasonló stratégiai játékok is. A gumizás úgyszintén, hiszen ez is szabályokon alapul. Ezeknél a játékoknál már nem kell szerepet játszani. Alapjában véve az olvasás és az írás, valamint a matematika is szabályjáték. Ezeknél a játékoknál az vonzerő, hogy a játékos szívesen betartja a szabályokat.

Verseny

A csak iskoláskorban megjelenő verseny a saját képességek megítéléséről szól. Általában az a kérdés, hogy „Miben vagyok kiemelkedő?” Ilyenkor az osztálytársakkal és más játszótársakkal hasonlítja össze magát a gyermek.

© Kinder beim Rennen – adobe.stock.com

Komoly játék

A komoly játék a felnőtt életre való felkészülésre szolgál. Ennek során a fiatalok kipróbálják, hogy mennyire kell komolyan venni a felnőttek szabályait. Ennek tesztelésére akár még bűncselekményeket is elkövetnek.

A játék minden formájánál kitapasztalják a gyerekek a lehetőségeket, ugyanakkor azt is, hogy mi az, ami kevésbé jól működik. A játékszabályok keretein belül szabadon kipróbálhatnak dolgokat és lehetőségük nyílik a képességeik kibontakoztatására. Tökéletesíthetik az adottságaikat és játékos módon fejlődhetnek.

Miért olyan fontos a játék?

A játék nemcsak a gyermekek testi és szellemi képességeit fejleszti. Mivel gyakran másokkal együtt játszik, a találkozások a társas képességek fejlődéséhez is hozzájárulnak. Egyrészt megtanulnak kijönni egymással és elviselni a vereséget, másrészt azt is, hogy ne kérkedjenek, amikor ők győznek (és a másik veszít). Kiderült, hogy a gyakran egymással játszó gyermekek sokkal szívesebben osztozkodnak, mint akik ritkán játszanak másokkal.

Társadalmi értékek tárháza

Theo Poppe, a Lipcsei Egyetem pszichológusa szemében a játékok társadalmi értékek tárházát jelentik. A „Ki nevet a végén?” játéknak például az az üzenete, hogy veszteni is tudni kell. André Frank Zimpel, a hamburgi neurodiverzitás-kutatási központ vezetője szerint azonban erre nincs szükség. Számos kutatásból az derült ki, hogy a gyereknek nem kell megtanítani az erkölcsi értékeket, hiszen születésüktől fogva erkölcsösek, hihetetlenül segítőkészek és együttéreznek a gyengékkel.

A játék fokozza az életörömöt, mivel minden leküzdött akadály aktiválja a jutalmazási központot. Eközben az alábbi mechanizmus játszódik le: az agyban inkoherencia lép fel: valamit nem értünk, nem ismerünk vagy még nem vagyunk képesek valamire. Még nem tudjuk besorolni a tapasztalatot. Ahogy elkezdünk vele foglalkozni, lassanként megértjük és megoldásokat találunk. A kezdeti ingerlékenységet a boldogság váltja fel. A drogokhoz hasonló hatású hírvivőanyagok szabadulnak fel a szervezetünkben. Ennek hatására öröm vagy lelkesedés árad szét bennünk. A gyerekeknél ez gyakori jelenség, ezért lelik annyira örömüket a tanulásban.

Tudományosan igazolt tény, hogy a játékos együttlét során enyhül a félelem és a szorongás. Szabadnak érezzük magunkat – és ezáltal elszállnak a félelmek is. Dr. André Frank Zimpel szerint például az ámokfutóknak nem nyílt elég alkalmuk rá, hogy kijátsszák és kitombolják magukat. Ezért nagyon merevek a gondolati struktúráik – ami végső soron ilyen tettekhez vezethet.

© WavebreakMediaMicro – adobe.stock.com

Az életünk során döntő fontosságú, hogy megtanuljunk uralkodni az azonnali késztetéseinken. Biztosan ismered a kísérletet, amelyben gyerekek valamilyen édességet kapnak, és választhatnak két lehetőség közül: 1. azonnal elfogyasztják, vagy 2. várnak vele, és egy idő után dupla mennyiséget kapnak a finomságból. A kísérlet alapján megjósolható volt, hogy az adott gyerekek mennyire lesznek sikeresek és boldogok a későbbi életükben. Akik tudtak várni, azok elégedettebb felnőtté váltak. Ha a gyerekek önuralomra tesznek szert, azzal megtanulják, hogy érdemes erőfeszítéseket tenni.

A játék általában az önuralom fejlesztéséhez is hozzájárul: például az apróságok elképzelik, hogy egy gonosz varázsló megmérgezte az édességet, és ezért nem szabad megkóstolniuk. A szerepjáték során pedig megtanulják uralni az arcjátékukat és a gesztusaikat, hogy ne árulkodjanak a pillanatnyi érzelmeikről. Nyilvánvalóan ez is előnyös lehet a felnőtt élet során.

A fogóreflexnek annyi

Ha felmerült benned a kérdés, hogy miért dob ki mindent a kisgyereked a babakocsiból, megnyugtatunk: nem a bosszantásodra, hanem az impulzuskontroll gyakorlására. A kicsi kinőtte a fogóreflexet és újra meg újra örömmel tapasztalja, hogy el is tudja engedni a dolgokat.

A pókokkal ellentétben, akik azonnal tudnak hálót szőni, amint a világra jönnek, a csecsemőknek és a kisgyerekeknek először meg kell tanulniuk tájékozódni a világban. Az agyukban túlkínálat van neurális kapcsolatból – sokkal többel rendelkeznek, mint a felnőttek. Ezek lehetőségeket jelentenek. Ezért fontos, hogy a gyerekek kipróbálják magukat a játék során. Így teljesen önállóan, önkéntelenül és tudattalanul fejlődnek. Ilyen módon megerősödnek az agyi kapcsolataik. Amire nincs szükség, az később megszűnik. André Frank Zimpel ezt a felismerést szép hasonlat formájában fogalmazza meg: kozmopolitának születünk és hazafiakká válunk. Ezért a lehető leggyakrabban alkalmat kellene biztosítanod gyermekednek a felfedezésre és az alkotásra, egyszóval a játékra.

Mi a helyzet a korai fejlesztéssel?

Minden gyermek úgy születik, hogy az agyi pályái lehetővé teszik a kecsua, a szuahéli vagy a mandarin nyelv elsajátítását. Vagy akár mind a hármat egyszerre. Ha azonban nem tanulja meg a gyermek ezeket a nyelveket, akkor eltűnnek a lehetőségek és felnőtt korában jó eséllyel már meggyűlik a baja a nyelvtanulással – például azzal, hogy elkülönítse egymástól a kínai nyelv hangmagasságait, nem beszélve arról, hogy reprodukálja. Amit nem használunk, az berozsdál. Éppen ettől fél sok szülő: hogy nem bontakoztatják ki teljesen a gyermekükben rejlő potenciált, és elsikkad a gyermek tehetsége. Emiatt gitárórára, ritmikus gimnasztikára és kétnyelvű óvodába hurcolják a kicsit. André Frank Zimpel elmélete szerint azonban a korai fejlesztési programok vagy túlterhelik a gyerekeket, vagy nem jelentenek elegendő kihívást számukra. Azt tanácsolja, hogy ezek helyett inkább üljünk le játszani a gyerekekkel vagy hagyjuk őket önállóan játszani, akkor maguktól is elég okosak lesznek.

© AntonioDiaz – adobe.stock.com

Az apróságok csak akkor fejlődnek, ha alkalmuk nyílik a játékra, nem akkor, ha tudást próbálnak tölteni a fejükbe. Végső soron a járni tanuláshoz sincs szükség iskolára, pedig igen összetett folyamat. A picik ebben az esetben is játékosan megtalálják a módját (persze visszaesések árán!) – és egy idő után megtanulnak járni. Ez az elv más területekre is alkalmazható: mellesleg a gyermek a játék közben felfedezi a benne szunnyadó képességeket: például hogy különösen ügyesen tudja támogatni a barátait, ha hozzá fordulnak a gondjukkal-bajukkal. Ez a kisember fejlett társas képességekkel rendelkezik. Egy másik gyermek talán észreveszi, hogy különösen magas tornyot tud építeni kockákból. Gerald Hüther ilyenkor csúcsteljesítményről beszél. És kis „mászóbajnokról” – ha egy gyerek a mászókázásban remekel. Véleménye szerint a tehetségnek számos formája létezik, nemcsak zenei és intellektuális.

Tudom, hogy mit akarsz tőlem

A szülők gyakran túlértékelik az intelligencia szerepét. Ráadásul ez alatt a matematikai intelligenciát értik. Pedig André Frank Zimpels szerint sokkal fontosabb a társas intelligencia (amelyet többek között a szerepjáték során fejleszt a gyermek): mindenki számára egyértelmű, hogy a 2, 4, 6 számsort 8-cal kell folytatni. Kivéve az okosnak tartott számítógépet, amely olyan szabályt is tud alkotni, amely szerint 342 az eredmény. Vagy -19. A számítógépből hiányzik a társas intelligencia. Bennünk viszont megvan – és tisztában vagyunk vele, hogy mit várnak tőlünk: azt, hogy a 8-at hozzuk ki végeredményként.

Félelem és öröm

André Frank Zimpel ezért nem javasolja a korai fejlesztést, mert tudja, hogy a játék a tanulás legfenntarthatóbb és leghatékonyabb formája. Hiszen mindent az eszünkbe vésünk, amit örömmel tanultunk meg. A pozitív érzelmek fontos szerepet játszanak: gondoskodnak róla, hogy emlékezzünk a tanultakra. Ezért az agyunkban levő hírvivőanyagok a felelősek, amelyek az érzelmek átélése közben választódnak ki. Ezek miatt szívesen emlékezünk a tanulási szituációra, ezért önként megismételjük. Ezért adta André Frank Zimpel egyik könyvének a „Játék okosít!” címet.

De a negatív érzelmek is felelősek lehetnek azért, hogy valami kitörölhetetlenül bevésődik az agyunkba. Gyakran a félelmetes emlékek maradnak meg legtovább. Ezt megtapasztalták azok, akik traumatikus élményeket éltek át – gyakran elég egyetlen hang, szag vagy kép ahhoz, hogy újra előhívja az eredeti traumát (azaz azt, ami annyira az eszükbe vésődött). De hiába ilyen hatásos a félelem, mégis okosabban tesszük, ha játékosan és örömmel tanulunk.

Az iskola, mint a képességek kibontakozásának kerékkötője

André Frank Zimpel, a tanulás területének szakértője érdekes megfigyelést tett: a gyerekek fejlődését nem az szolgálja, ha minél többet tanulnak. Épp ellenkezőleg: fejleszteni kell a szellemi képességeiket, hogy ne kelljen olyan sokat tanulniuk. ehhez ideális a játék, mert ilyenkor észre sem veszik, hogy tanulnak.

Közben egyre többen érvelnek a lehető legszabadabb tanulás mellett (lásd a „Legyen öröm a tanulás” című cikket itt). Az ok: ha a gyerekek az osztályzatokra koncentrálnak, akkor aligha nyílik elég alkalmuk felfedezni a bennük rejlő tehetséget és követni a saját érdeklődésüket. Ha viszont nem kapnak külső útmutatást, akkor olyan kihívásokat állítanak maguk elé, amelyek nem terhelik túl a képességeiket, de nem is túl könnyűek a számukra. Ők maguk tudják a legjobban megítélni, hogy ez pontosan mi is. Játék közben fejlődik a fantáziájuk, és ez nem felesleges időtöltés. A későbbi életük során is rengeteg fantáziára lesz szükségük, hogy el tudják képzelni az atomokat, a baktériumokat és egyéb összetett jelenségeket.

A felnőttek maradjanak ki a játékból!

Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy részt kellene-e vennie a gyerekei játékában, vagy biztatni kell-e őket a játékra. Erre nincs szükség: a gyerekek maguktól is játszanak. Mi, felnőttek adott esetben adhatunk nekik ötleteket vagy feldobhatunk egy olyan játékot, amely már a következő fejlődési szakaszt vetíti előre – de csak akkor fog igazán szívesen foglalkozni vele, ha már megérett rá.

Nekünk nem kellene belefolyni a gyerekek játékába, mert a felnőttek már közel sem olyan lelkesek, mint a gyerekeik. A kicsik pedig egyből kiszúrják, ha csak színleljük a lelkesedést. Dicsérni és szidni pedig főleg nem szabadna őket játék közben. Hiszen mindkettő elűzi a játék örömét. Mivel a gyerekek ilyenkor már nem tudják elengedni magukat, hanem az elképzeléseinkhez, az elvárásainkhoz és a nevelési céljainkhoz igazodnak. A dicséret is káros – számos kísérletben bizonyítást nyert, hogy a külső motiváció lerombolja a belső motivációt. A gyerekek játéka ugyanis önmagában hordozza jutalmát.

© Konstantin Yuganov – adobe.stock.com

Erre a felismerésre jutott Arno Stern is, aki évtizedek óta vezet egy különleges műtermet Párizsban. A műtermében a gyerekek önmagukra koncentrálhatnak, és azt festik, ami belülről fakad. Az önkifejezés helyszíne, ugyanis nem műalkotásokat hoznak létre: nem az a cél, hogy a nézőknek tetsszen, nem hordoz üzenetet sem, mint általában a műalkotások. A gyerekek pusztán a játék öröméért alkotnak.

Arno Sternt érdekli ugyan, hogy mit festenek a „gyerekei”, és támogatja őket, de alig-alig kérdez – ugyanis a kérdések oda vezetnek, hogy a kis festőknek magyarázkodniuk kell. Védekező pozíciót vesznek fel és legyőzöttnek érzik magukat. Minden kioktatás, az alkotások minden minősítése oda vezethet, hogy a gyerekek elveszítik a spontaneitást. Ezért a képek a műteremben maradnak, egyáltalán nem kerülnek ki onnan. Arno Stern szerint ugyanis teljesen elegendő a gyerekeknek, ha komolyan vesszük, amit csinálnak.

A játszórandi az új trend

Elmúltak már azok az idők, amikor Misike becsöngetett, és lehívta Karcsi barátját játszani. Aki lakótelepen lakik, annak ismerős, hogy a játszóterekre nemigen járnak már ki szülői felügyelet nélkül a gyerekek. A szülők aggódnak, hogy bajuk eshet a gyerekeknek, ezért nem engedik szabadon kószálni őket.

A kicsik táncrendje nemcsak fejlesztő foglalkozásokkal van tele, hanem a szabadidős tevékenységek is egyre inkább tudatosan terezettek. Amerikában gyakori, hogy a szülők játszórandit szerveznek: azért találkoznak, hogy a gyerekeik egymással játszhassanak. Alapvetően ez a felnőttek számára olyan, mint a vakrandi: nem tudhatják előre, hogy kijönnek-e egymással. Ez kényszeredett beszélgetésekhez vezethet. Ha a szülők nem illenek össze, akkor a gyerekek sem fognak sokáig egymással játszani. Vagy a szülők lenyelik a békát, és olyasvalakivel töltik az időt, akit nem igazán kedvelnek. A szabadidő ilyen erőteljes strukturálása oda vezet, hogy a gyerekek elveszítik a spontaneitásukat és kiváncsiságukat.

Játéktípusok

Mielőtt a felnőttek játékára fordítanánk a figyelmünket, vegyük szemügyre a jelenleg létező játékokat. Christoph Quarch és Gerald Hüther a „Rettet das Spiel! Weil Leben mehr als Funktionieren ist“ (Mentsétek meg a játékokt! Mert az élet több, mint vegetálás”) című könyvében a játék öt típusát különbözteti meg: ügyességi játékokat, versengő játékokat, kultuszjátékokat, színjátékokat és szerencsejátékokat.

Ügyességi játékok

Az ügyességi játékok gyakran puszta időtöltésnek számítanak. Ennek során kibontakoztatjuk a kognitív vagy motorikus képességeinket – például amikor falmászás során felkapaszkoduk a mászófalra, labdákkal zsonglőrködünk, megoldunk egy logikai játékot vagy a számítógépes játékunk karakterét végigvezetjük a különböző világokon. A fejlődés csak bizonyos korlátok között lehetséges, mert mindig ugyanazokat a mozdulatokat vagy gondolati folyamatokat ismételgetjük.

© Steven Stückler – adobe.stock.com

Versengő játékok

A versengő játékoknak rossz a híre a pedagógusok körében, mert a végén mindig csak egyvalaki győz. És legalább egyvalaki veszít is. Az ilyen játékoknál különösen éles verseny alakul ki a játékosok között. Ebbe a típusba tartozik az összes, például az Olimpián megjelenő sportág – a tisztán versengő játékok leginkább a sportra jellemzőek –, de a legtöbb táblajáték is. És bár a pedagógusok ódzkodnak attól, hogy versenyhelyzetnek tegyék ki a tanulóikat, a gyerekek imádják a versengést – és nagyon-nagyon szeretnének nyerni. Hüther és Quarch ebben nem lát kivetnivalót: az ő szemszögükből a nyerés és a vesztés során átélt sok erős érzelem még mindig jobb, mint egy kevésbé eleven, távolságtartó egymás mellett élés. A versengő jelleg ellenére mégiscsak játékról van szó: a játék öröméért játsszák a résztvevők. Másfelől minden játéktípust át lehet alakítani versengő játékká: például az énekverseny elsősorban az éneklésről szól, a végén viszont mégiscsak egymással versengenek a résztvevők, és a győztest nagy dicsőség illeti meg. Vagy a televíziós vetélkedők, amelyekben a résztvevők a tehetségüket bizonyítják (ügyességi játék), de közben másokkal is összemérik. És a skat verseny is ilyen, amely eredetileg szerencsejáték, de ha versenyt rendeznek, akkor már a győzelem a cél.

Kultuszjátékok/színjátékok

A kultuszjátékok a játék legősibb formái. Ahogyan más játékok, ez is térbeli és időbeli keretek között zajlik. A sámán kijelöli a játékteret és elkezdi a „játékot” egy templomhoz hasonló színpadon: nincs győztes, nem kell semmit elérni, de a végén kiderül valami. Kezdetben még nem lehet tudni, hogy mi. A színjáték a kultuszjátékkal rokon műfaj. A balettelőadás vagy a játékfilm során az emberek ábrázolása zajlik. Az egyes játékosok, a játékosok és a közönség, vagy a játékosok és a játékszabályok közötti interakcióra kerül sor.

Szerencsejátékok

A szerencsejátékok eredete az orákulumig nyúlik vissza. Az orákulum szavát mindig a véletlen határozta meg. Ebben rejlett a vonzereje. A kaszinóban is azt próbálják megtudni a játékosok, hogy kitart-e a szerencséjük. Az, hogy közben a való világtól eltérő játékban vesznek részt, az estélyi ruhából egyértelmű. A rulett vagy a blackjack során a játékosnak mindegy, mi lesz a vége. Aki azért megy a kaszinóba, hogy nyerjen, az már nem is játékos. Hiszen akkor már csak a nyeremény számít, a játék elsikkad. Ezért a játékautomata sem valódi játék. Ugyanez vonatkozik a totóra: már nem is a játék maga, a játékosok képességei, hanem már csak a végeredmény és a nyeremény számít.

A felnőttek játékai

A felnőttek is játszanak? Erre a kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni. Néhányan többet, mások kevesebbet játszanak. Biztosan mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor játszik. Például amikor egy döntés előtt lejátsszuk az összes lehetséges eshetőséget. Néhány hivatás képviselői valódi játékosok: van, aki színekkel játszik és műalkotásokat fest, mások szavakkal alkot regényeket és verseket, megint mások hangszeren játsszanak, és vannak, akik fából vagy agyagból alkotnak szobrokat.

De a társadalom java részét a gazdasági szemlélet hatja át. Minduntalan ugyanaz a kérdés merül fel: „Mi hasznom nekem ebből?” A hatékonyság, praktikum, nyereségesség és termelékenység eredetileg csak a gazdaság értékei voltak. De egyre nagyobb mértékben áthatják az élet más területeit: egészségügy, kultúra, sőt vallás. Még az óvodában sem az alapján értékelik az óvónőket, hogy hozzájárulnak-e a gyerekek fejlődéséhez és építik-e őket, hanem hogy gazdaságosan és hatékonyan dolgoznak-e. Az életünk megkomolyodott: komolyan kell venni a munkát, a gazdaságot és az ipart, valamint a politikát. Emellett kevés tér marad játékra és szórakozásra. A legtöbben megpróbálják a legjobbat kihozni magukból, lehetőleg feljebb lépni és sokat keresi. Ez fontosabbá vált, mint a saját fejlődésünk, amely során a lehetőségeinket térképeznénk fel.

© dell – adobe.stock.com

De sokakat megterhel a könnyedség hiánya, a tornyosuló feladatok: egyre gyakoribbak a psziszoszomatikus betegségek, sokan kiégésben szenvednek, mások csak boldogtalanok, és még csak nem is értik, miért. Közben az élet játékának aktív résztvevőiből puszta fogyasztókká váltunk: korábban a színházban együtt szenvedett a közönség a hőssel, míg manapság már csak a filmek fogyasztója. Azt nézi, amit elétesznek – és közben chipset rágcsál. A játék minden típusa szórakozássá válik. A játékbarlangokba járó és online játékok függőségébe került emberek is olyasmit keresnek, amit a való életben nem találnak. Erősen kérdéses, hogy ez az út sikerhez vezet-e.

A foci a király

Mi rejlik a fociban? Igazából nagyon sok minden. Színjáték, szerencsejáték, ügyességi játék és versengő játék keveréke. Az összes játékra jellemző elemek a futballban is megtalálhatóak: világos szabályok, időben és térben korlátozott játék. A játékosok mezt viselnek. A stadionban ülő, szintén a ruházatukról felismerhető nézőket magával ragadja a játék. A futball a világ azon kevés játékai egyike, amely tényleg rengeteg embert összehoz: a 2014-es világbajnokság döntőjét egyidejűleg a világ 1,2 milliárd embere kísérte figyelemmel. Mindenesetre ez a játék is egyre inkább kommercializálódik: ez a másodpercenként váltakozó hirdetéseket felvillantó reklámtáblákon és a játékosok mezén virító logókon egyértelműen látszik. Rendszeresen hallunk korrupcióról, fogadási botrányokról és egyéb mesterkedésekről. Philip Lahm, a német csapat egykori kapitánya a játék lényegét ragadta meg, amikor ezt mondta: „Ha játék közben a győztesnek járó pénzjutalomra gondolok, akkor az már nem játék többé.”

Az első élményeket, amelyek a gazdasági szemlélet felé terelnek minket, és amelyek hatására Homo Oeconomicusszá válunk, még gyerekkorunkban szerezzük: Megtapasztaljuk szüleink kívánságait, elvárásait, értékelését és nevelési eszközeit, és tárgyiasítva érezzük magunkat. Később úgy próbálunk ebből a szerepből szabadulni, hogy másokat tárgyiasítunk: politikusként, vállalkozóként, marketingesként stb. De ez nem megy mindenkinek: aki nem képes rá (mert szakmailag nem tud olyan magas szintre jutni), az frusztrált, elégedetlen az életével, passzivitásba zuhan, a körülmények áldozatának érzi magát, végül feladja.

Ezek az emberek úgy érzik, hogy nem tartják kézben a saját életüket. Nem érzik magukat elég értékesnek – és fogyasztásba menekülnek: cipőket, drága autókat, új mobiltelefont vásárolnak vagy egzotikus utazásokra mennek. És minél több ilyen ember van, annál inkább virágzik a gazdaság, amely a cipőket, az autókat és az okostelefonokat előállítja, és a frusztrált és fásult polgároknak a szórakozás minden elképzelhető formáját nyújtja.

© corepics – adobe.stock.com

Sajnos a gazdasági szemlélet egyre inkább hat a gyerekeinkre is – és ehhez mi magunk is hozzájárulunk: ha beavatkozunk a játékukba és az elvárásainkkal és kioktatásunkkal szembesítjük, akkor abbahagyják a játékot. Innentől azt várják, hogy megmondjuk nekik, pontosan mit és hogyan csináljanak. Maguktól már nem lesznek aktívak és kreatívak, hanem várakozó pozícióba helyezkednek. Ha utána nincs senki, aki megmondaná, hogy mit tegyenek, akkor unatkozni kezdenek. A gyerekek nem tudnak mit kezdeni maguktól, így fogyasztókká válnak. Ez az „unaloműző termékek” gyártóinak malmára hajtja a vizet: a szórakozás újabbnál újabb formáit eszelik ki a kicsik számára, ezeket pedig a szülők megvásárolják, hogy lekössék a gyerekek figyelmét. A tömérdek játékkal elhalmozott gyerekek mindent hamar megunnak. Az unalom jelei már a környezetünkön is megmutatkoznak: betonnal burkolt tereken egy-egy játékszer árválkodik, ahelyett, hogy vadregényes parkok és izgalmas játszóterek várnák a gyerekeket – mert sok gyereknek már nincs is igénye játékra.

Függőségi fok: magas

Az online játékok veszélyeiről sokat hallani. Tényleg igaz ez? Sajnos igen. Számos online játékból hiányzik egy fontos elem, amely minden más játékra jellemző: ez az időbeli korlát. A játék végtelenített, mindig van tovább, és mindig új kihívások várnak a játékosra. Ennek az a veszélye, hogy aki rákattan, az nem szabadul többé és a szabadideje jelentős részét egy párhuzamos világban tölti. A játék gyártói gyakran kérkednek vele, hogy mennyire beszippantja a játékost. Ez nem vicc: a gyerekek és a fiatalok esetén tényleg függőség alakulhat ki, ilyenkor segítségre szorulnak.

A passzivitás társadalma

Hová vezet az időközben már gyerekkorban elsajátított fogyasztói mentalitás? Vegyük azt is figyelembe, hogy a jelenlegi munkakörök egy részét hamarosan gépek fogják betölteni. Számos ágazatot érint a változás, többek között a fémmegmunkálási, gépgyártási, titkársági, pénzügyi, közlekedési, logisztikai és szállítmányozási, vegyipari, textilipari és élelmiszeripari területet. Érinti a telefonközpontost, a könyvelőt, a raktárost, a szabót, a cukrászt, és még sorolhatnánk. Olyan munkakörök maradnak, amelyekben a kreativitás vagy például az empátia játszik fontos szerepet. Minden egyéb, egyszerű és ismétlődő tevékenységet magába foglaló (tehát nem túl szórakoztató) munkát átveszik a gépek. Akik eddig ilyen munkakörben dolgoztak, azoknak nem lesz külső motivációjuk, ezért otthon maradnak. Gerald Hüther elképzelése szerint ők garantált alapjövedelmet fognak kapni, és egész nap unatkoznak majd. Ennek ellensúlyozására virtuális világokba fognak menekülni. A virtuális valóság szemüvegek költséges technológiáját a játékipar finanszírozza. Ezek az emberek ebben a szép új világban magukra maradnak, a család és a gyerekek nem férnek bele. Csak azok tudnak ennél szebb jövőt kialakítani maguknak, akik szeretnek dolgozni – mert az életükben az alkotás és a felfedezés áll az előtérben és el tudják foglalni magukat.

A munka öröme

A játékos megközelítés nemcsak azért fontos, hogy örömünket leljük a munkában. Hanem az eredményességhez is hozzájárul. Ha játékosan közelítünk egy kérdéshez, az azt jelenti, hogy nem a legkézenfekvőbb megoldást választjuk, hanem gondolatkísérleteket végzünk. Nem nyomás alatt és lehetőleg nem az íróasztalnál próbálunk valamit kiagyalni. A legjobb ötletek akkor pattannak ki a fejünkből, amikor éppen cél és szándékosság nélkül tevékenykedünk – amikor hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, hogy azután maguktól összeálljanak.

© maxbelchenko – adobe.stock.com

A korszakalkotó újítások nem úgy születtek, hogy határidőre eredményt kellett produkálni. Nem is valami már meglevőre épülnek. Így például a belső égésű motor felfedezése, amellyel gépkocsit lehet működtetni, ilyen kreatív újítás volt, de ami utána következett, az már csak továbbfejlesztés és specializáció: lakókocsi, cabrio, terepjáró. Ezeket a párhuzamos továbbfejlesztéseket serkentette a verseny nyomása, de a valódi kreatív teljesítményre ez nem érvényes. Ehhez kellő mozgástérre és időre van szükség. Az űrrepülők kifejlesztését, a holdraszállást és a kimagasló műalkotásokat sem előre tervezték, hanem többé-kevésbé a véletlennek és a próbálgatásnak köszönhetőek.

A legeslegjobb ötletek azonban akkor születnek, ha másokkal együttműködünk. Akkor ugyanis a kreativitás meghatványozódik: az egyik ember a másik gondolatára épít, a gondolatszikrákkal kölcsönösen lángra lobbantják egymást. A végén olyasmi sülhet ki, amit egyedül biztosan nem tudtunk volna létrehozni. A végeredmény több, mint az egyes ötletek összessége. Az embertársunk közben partner és nem versenytárs.

Gerald Hüther, aki a potenciál kibontakoztatásának akadémiáját vezeti Göttingenben, beszámol egy olyan esetről, amikor a kreativitás maximális teljesítményt hívott életre: thüringiai amatőr kerékpárosok csapatát kísérte, amelynek tagjai az egyik legkeményebb kerékpárversenyén, a Race Across Americán akartak indulni. A csapattagok elakadtak az edzés során, a tesztfutamok sem sikerültek. Tudták: ha így megy tovább, biztosan nem fog menni az Egyesült Államok keleti partjától a nyugati partjáig tartó táv. Hüther megtanította nekik, hogyan működjenek együtt és próbálgassák ki játékosan a lehetőségeket, hívják ki, bátorítsák és ösztönözzék egymást. Az eredmény: a csapat nemcsak odáig jutott, hogy végigtekerte a távot, hanem ráadásul elsők lettek a versenyen. Mindezt az amerikai sportolókkal ellentétben egyetlen szponzor nélkül.

De nemcsak akkor segít a játék, ha kiemelkedő teljesítményre törekszünk. Az egész életet is felfoghatjuk játékként. Ez lenne az élet művészete – nem pedig technikája. Mindeközben saját életünk műalkotását sosem tekinthetjük befejezetlennek. Mindig van tovább: új játékostársak csatlakoznak, akik új nézőpontokat mutatnak, új teret nyitnak, amelyben kibontakoztathatjuk a bennünk rejlő potenciált. Az új játékostársak és ellenfelek esetén érdemes mindig új húzásokat kipróbálni ahelyett, hogy a tanult képességekre és technikákra támaszkodnánk. Így elevenek maradunk, feltárjuk a lehetőségeinket, kibontakoztatjuk a szunnyadó képességeinket és kapcsolódunk másokhoz – és mellesleg felfrissülünk.

A játék magánéleti műfajnak hangzik. De Quarch és Hüther szerint más területeken is játszhatunk. Végül is az életben mindenki különböző szerepeket tölt be: akár takarító, üzletvezető, művész, apa, élettárs vagy teniszbajnoknő. Fontos, hogy ne azonosítsuk magunkat a szerepeinkkel, hanem ezeket is játékosan kezeljük. Hiszen előfordul, hogy egy szerepen belül nem érjük el a célunkat – viszont ha függetleníteni tudjuk magunkat a szereptől, akkor a személyünk nem sérül. Az élet játékában az a klassz, hogy mindig új szerepeket tudunk felfedezni.

Milyen területeken lehet még játszani? Két példát kiragadva: vállalatoknál és a politikában. Igen, a politikában. De nézzük előbb a gazdaságot: ha egy vállalat sikeres akar lenni és el akar érni valamit, akkor szüksége van vízióra, mert ez az innováció előfeltétele. Itt is érvényes az, hogy egy cég nem feltétlenül attól lép előre, hogy továbbfejleszti a már meglevő dolgokat. A továbbgondolt termékek nem valódi újítások. Ami valóban új, az inkább a műalkotásokhoz hasonlít.

© denys_kuvaiev – adobe.stock.com

De az értékesítés területén is nyílik lehetőség játékra. Sőt ott a leginkább. Ennek módját el lehet lesni egy távol-keleti bazár „értékesítési beszélgetésén”, amely inkább hasonlít játékra, mint valódi üzleti tárgyalásra. Könnyedén tárgyalnak a felek – és a végén a legjobb esetben az eladó és a vevő is elégedett, hogy mindkettejük számára kielégítő megoldást találtak.

De térjünk vissza a politikára: a parlament is szolgálhat játéktér gyanánt – komoly játékok számára. Itt is játszótársak kelnek egymással birokra, hogy kiderüljön: mi a legjobb eljárás az egyes témák esetén. Hogy nyilvánvalóvá váljon, mi a helyes döntés. Sajnos a politikában újabban már nem játszanak, mert a játékosok túlságosan azonosulnak a szerepeikkel, és csak a saját és a pártjuk nézőpontjának érvényesítését, a győzelmet tartják szem előtt. A köz javára ritkán gondolnak.

Gyógyhatású játék

De térjünk vissza a gyerekekhez: az elsősorban Anna Freud, Sigmund Freud lánya által népszerűsített játékterápiából is kiderült, hogy mennyire fontos számukra a játék. Anna Freud megfigyelte, hogy a gyerekek gyakran azt játsszák el, amit éppen átéltek a való életben.

A gyerekek eljátsszák azt, amit másképp nem tudnak kifejezni: az elképzeléseiket és igényeiket, a tapasztalataikat és félelmeiket, valamint a másokkal átélt konfliktusaikat. Az életük problémái, és gyakran az erre adott reakcióik is megelevenedtek a játék során. A játékterápia, avagy gyermek pszichoterápia során lehetővé válik a gyermeki traumák, valamint az érzelemvilág zavarainak feloldása is. A gyermekek így megszabadulhatnak a rájuk nehezedő terhektől.

A marburgi gyermek és ifjúsági lelki egészség klinika éppen erre a témára szakosodott. Ha a terapeuta egy gyerekkel játszik, akkor mindketten lehetőséget kapnak, hogy közeledjenek egymáshoz, és az általában több alkalommal folytatott játék során közösen feldolgozzák a gyermeket érintő témákat.

A terapeuta gyakran szabad kezet enged a gyereknek a játékválasztásban: csak azt kérdezi meg, hogy csatlakozhat-e a játékhoz. Mindig tiszteletben tartja a gyermek kívánságát. Ha például úgy dönt a gyerek, hogy kockákkal falat épít maga köré, akkor a távolságtartással van gondja. A kontroll és a bizalom lesz a központi téma. Ha a terapeuta el tudja nyerni a gyermek bizalmát, leginkább azáltal, hogy elfogadja a viselkedését, akkor a gyerek meg tud nyílni előtte. A felnőtt ekkor tudja elkezdeni a munkát.

© Fiedels – adobe.stock.com

De más játékszerek is bekerülnek a képbe. Például a terapeuta arra kéri a pácienst, hogy válasszon egy teknős és egy krokodil között. A kislány a krokodilt választja, aki a játék során utána felfalja a teknőst. Az erőpozíció választása szorongásra vagy depresszióra, valamint alacsony önértékelésre utalhat. Tehát mindazokra a vonásokra, amelyeket a teknős jelképez – de ez kezdetben túlságosan hasonlít a kislány saját személyiségéhez. Néhány alkalom után a kislány azután egyszer csak a teknőst választja, mégpedig akkor, amikor már elég erősnek érzi magát, és elkergeti a krokodilt. Ez a szerepcsere a sikeres terápia jele: a kislány leküzdi a félelmeit, és innentől kezdve ki tud állni magáért az életben.

Utójáték

Néhányan felteszik a kérdést, hogy hová jutnánk, ha mindenki azt tenné, amit szeretne. Ahogyan láttuk, a válasz: jó messzire. Ezért érdemes teret engedni a játéknak az életünkben. Aki játék közben megfeledkezik az idő múlásáról, az boldog és elégedett. Aki elégedett, az nem válik a fogyasztás rabjává. Szerencsére az új nemzedékek igyekeznek maguk mögött hagyni a régi viselkedési mintákat és gondolatmeneteket. Örömüket lelik a felfedezésben, életük alakításában és a játékos kísérletezésben. Támogassuk őket ebben: hagyjuk a gyerekeket játszani!

© Paloma Ayala – adobe.stock.com

A QUADRO maga a játék

Miért foglalkozunk ilyen érdekes és összetett témákkal, mint a játék? Mert segít abban, hogy jobban megértsük a gyerekeket – ezeket az ismereteket azután önkéntelenül felhasználjuk az új termékek és játékötletek kidolgozása során. Mert a QUADRO-nál erről van szó: elfogulatlanul és öntudatosan kreatívak vagyunk, lehetővé tesszük az innovációkat és valóban jó játékot készítünk a gyerekeknek.

A QUADRO maga a játék a legtisztább, eredeti formájában. Az építőkészlet önfeledt játékra, mászásra, csúszdázásra és csobbanásra hívogat. Mindezt órákon át. A szerepjáték kulisszájaként is szolgál. Űrhajós vagy lovag szeretne lenni a gyermeked? Minden lehetséges!

Az a klassz benne, hogy a gyermeked olyat is kitalálhat, amire mi, a QUADRO kifejlesztői sem gondoltunk. Ezt jónak tartjuk, hiszen mi is szívesen tanulunk játszva.

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni