A kiskutyák is imádják a QUADRO-t

„Bárcsak egyszer beleugorhatnék egy labdafürdőbe” – ez nemcsak minden gyerek álma, hanem sok felnőtté is. London egyik híres koktélbárjának fő attrakciója például két hatalmas labdafürdő.[1] De nemcsak az emberek élvezik ezt a mókát: a kutyakölykök is boldogan hancúroznak ebben a különleges fürdőben. A QUADRO termékeinél szinte már magától értetődő, hogy mindez még tanulással is párosul.

André Weber szenvedélyes kutyatenyésztő. 2016-ban határozta el, hogy bekapcsolódik a kutyatenyésztésbe – Hedda nevű, több európai kiállításon díjnyertes labradorszukájával. Sajnos kiderült, hogy Hedda térdrendellenességben szenved, ezért nem alkalmas tenyésztésre. De André nem adta fel, így hamarosan két további klassz szuka költözött hozzá: Hazel és Hanni. És hamarosan megszülettek a kiskutyák is...

Akinek gyereke van, az tudja, hogy a kicsikkel foglalkozni kell. Mi szülők arra vágyunk, hogy a gyerekeink jól fejlődjenek. André is így érzett a kutyakölykökkel kapcsolatban. Jó előre utánanézett, hogy milyen játékot szerezzen be az apróságoknak, és arra jutott, hogy egy kutyavárra van szüksége! Beszélt nővérével, Jacqueline-nal, aki tapasztalt QUADRO-építő, és mesélt neki a terveiről. Az asszony benne volt a buliban. Már annyi különféle QUADRO mászókát tervezett, épített fel és épített át a fiának – a kutyavár vonzó kihívást jelentett számára.

Megbeszélték és meg is valósították, így André és kiskutyái hamarosan birtokba vehették az alagúttal, két rámpával és labdafürdővel felszerelt építményt. Először még bizonytalanul tették meg az első bátortalan lépéseket a rámpán, nem voltak róla meggyőződve, hogy fel akarnak kapaszkodni. De amikor az első kutyus felért, a többiek nyomban követték. A bátor úttörő, Avocado pedig már futott is le az ellenkező oldalon. Egy kanyar után belevetette magát a labdafürdő örömeibe. De először felmérte a terepet, hogy tényleg nem fenyeget-e veszély. Apple bizonytalanul figyelte a labdák közé ugró testvérkéjét: hiszen minden olyan furcsán mozgott... Mivel Avocado nem süllyedt el a labdák között, ő is bemerészkedett.

Hamarosan egyértelművé vált: a kiskutyák nagyon elégedettek a várukkal. André számára még ennél is fontosabb volt, hogy játék közben különféle ingerekkel találkoztak, és megtanulták, hogy nem kell félni. Sem a felmászástól, sem a lemászástól. Sőt még akkor sem, ha kissé bizonytalan a terep. Ezáltal magabiztos, vidám kis kutyaszemélyiségük fejlődött ki.

André nem is tudta, hogy a QUADRO 567 elemből álló várat tervez a svájci kutyaviselkedés-kutató társasággal, a Kynologos-szal együttműködésben. Az építmény a kiskutyák bevésését szolgálja. Ennek fontosságáról André Webert kérdeztük.

„Tenyésztőként a német kutyaszövetség tagja vagyok, ez olyan, mint a TÜV a kutyatenyésztés területén” - meséli. Elsősorban a kutyák egészsége és jólléte a kérdés. Mindkét szempontból rendszeresen ellenőrzik a kutyákat. Ennek köszönhetően a vevő egyfajta tanúsítványt kap arra nézve, hogy az állatra előreláthatóan hosszú és boldog élet vár. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nem félős.

Már csak egyetlen kérdés maradt: miért ad André ilyen szokatlan neveket a kutyáinak? „Nem akartam Balunak vagy Emmának nevezni őket – hogy ne szaladjon oda több kutya a parkban, ha szólítjuk őket“ – vallja be. Ezért döntött olyan nevek mellett, mint a Tequila és a Nacho (egyébként ez a két kutyus jó párost alkotna egy bárban is 😉). A névadásnál egyébként az a szokás, hogy az első alomból származó kutyák A kezdőbetűjű nevet viselnek: például Anton vagy Apollo. A második alomból származók pedig B-vel kezdődőt, például Batilde de Coco. És így tovább, abc-sorrendben. Más országokban nagyobb tere van a kreativitásnak: egy finnországi tenyésztő például elektropop-slágerek címét adta az egyik alom képviselőinek. Így lett az egyik kutyus neve „Club can’t handle me“, David Guetta száma után. Egy másik alom kutyái topmodellekről kapták a nevüket: a természetesen meseszép kölykök a Linda Evangelista, a Sophie Marceau és a Brigitte Bardot névre hallgatnak. André is rákapott a dolog ízére, így a harmadik alom képviselőinek a Chopsuey, a Chardonnay és a Cannelloni nevet adta. – Nekik és a fagyinevű alom képviselőinek, Stracciatellának, Hazelnutnak és Chocolate-nak egyaránt nagy örömöt nyújtott a kutyavár.

Ha kedvet kaptál, hogy belevesd magad a labdafürdőbe, akkor erre tessék. André Weber kutyatenyésztéséről pedig itt találsz bővebb információt. Ha szeretnél többet megtudni a QUADRO kutyaváráról, írj nekünk egy e-mailt: info@quadroworld.com

Ballie Ballerson

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni