QUADRO a fal körül

Rafinált építmény

Korábban a Wagner családnál a QUADRO a lakás közepén állt, hogy a gyerekeknek jó sok helye legyen a játékhoz. De amikor a család új házba költözött, az anyuka, Paula nagyszerű ötlettel rukkolt elő: építsék fel a QUADRO-t a válaszfal köré.

Ez nem lehetséges – vagy mégis?

„Ha nem kapunk építési engedélyt, akkor a QUADRO-ból építkezünk“

 

Az apuka, Mirko megnyitotta a számítógépen a QUADRO tervezőprogramot, és olyan modellt tervezett, amitől nemcsak a gyerekeinek maradt tátva a szája. Ugyanis rendkívül gondosan kidolgozta a modellt, és kiaknázta a QUADRO Shop által kínált választékban rejlő lehetőségeket. Még extra rövid csöveket is felhasznált, így olyan mászókát tudott tervezni, amely pontosan rásimult a nappalit az előszobától elválasztó válaszfalra. Micsoda áldás a családnak! Hiszen így a hatalmas mászóka nem foglalt sok helyet, a falhoz erősítve rendkívül stabillá vált, és nem tudott felborulni. És az elegáns ház az extravagáns mászókával szép színfolttal gazdagodott.

… amely rögtön a látogatók szemébe ötlött. Akinek szintén volt QUADRO mászókája otthon, azok elismerően bólintottak, amikor az ajtón belépve megpillantották. A többiek azt hitték, hogy egyedi rendelésre készült darabról van szó. Bizonyos értelemben tényleg egyedi darab, csak éppen maga Mirko készítette el a szülők és gyerekek elképzeléseit egyesítő építményt. És nemcsak nekik vált be: a látogatóba érkező kis barátok alig vették le a cipőjüket, már rohantak a QUADRO-hoz és másztak is fel.

A Wagner család, ahogy a valódi QUADRO-rajongókhoz illik, természetesen már nemcsak egy, hanem több mászókával is rendelkezik. Mert végül is a gyerekek nyáron a friss levegőn szeretnének lenni. De kint sem tudták megállni a szülők, hogy ne tervezzenek a saját igényeik szerint is valamit: egy QUADRO állványt a teraszra, amelyet két oldalról virágládák és egy pad határolnak, de az egyik oldalon eleinte még nyitva állt.

„Ha nem kapunk építési engedélyt, akkor a QUADRO-ból építkezünk“ – mondta Mirko viccből az építésznek – és kisvártatva meg is valósította az elképzelését.

Sajnos az állvány nem volt hosszú életű: a család tavasszal nagyobb projektet tervezett a kertben, és szükség volt a teraszon található csövekre és lemezekre. Így az állvány újra mászókává alakult át. A család íves csöveket kért a QUADRO-tól – és természetesen meg is kapta őket, hiszen a négyfős család ötletgazdagsága egyszerűen levett minket a lábunkról. Pluszban még két fémkulcsot is a csomagba raktunk, amikor meghallottuk, hogy a gyerekek mindig ezen huzakodnak építés közben.

Amikor megkérdeztük Mirkót, honnan ered a QUADRO iránti rajongása, elmesélte, hogy valódi QUADRO-veterán: még élénken emlékszik rá, hogy a szülői házban volt egy hordónyi QUADRO alkatrészük. Gyerekkorában az öccse rendszeresen belemászott a hordóba, hogy kihalássza a szükséges elemet. Mindketten általános iskolás koruktól kezdve nagy QUADRO-rajongók voltak, és mindent felépítettek, amit csak el lehet képzelni: lombházat, tutajt – és természetesen versenyautót is. Az első még görgőkön futott. Ezek azonban felmondták a szolgálatot, miután a két srác párszor körülszáguldotta velük a háztömböt. Ezért muszáj volt valódi terepgumis kerekekkel feltuningolni a járgányt. Ezek azután a cég ígéretéhez híven bírták a strapát. A két fiú mindenhová versenyautóval járt.

„Most a gyerekeimen a sor” – meséli Mirko nevetve. Őket is elkapta a QUADRO-láz. A családnak van egy csövekkel, csavarokkal és csatlakozókkal teli, hatalmas ládája, amelyből mindig elővarázsolnak valami újdonságot.

„A görgőket kivéve, amelyek megsínylették a vadulásunkat, a QUADRO elnyűhetetlen” – állítja Mirko. „Még olyan lemezeket is használunk, amelyek olyan régiek, hogy még négyszámjegyű irányítószámok szerepelnek rajtuk.”

Gyerekek, hogy telik az idő! További harminc év múlva (mert ennyi idő telt el az irányítószámok rendszerének megváltozása óta), amikor Mirko gyerekei az ő gyerekeikkel nekiállnak felépíteni a jobbnál jobb mászókákat, már nem is fognak rá emlékezni, hogy egykor négyszámjegyűek voltak az irányítószámok. Abban viszont bizonyosak vagyunk, hogy a lemezek még mindig olyan stabilak lesznek, mint ma.

Te is megvalósítottál klassz ötleteket a QUADRO-val? Vagy tervezel valami kivételeset, különlegeset vagy valami őrültséget? Akkor írj nekünk egy e-mailt (marketing@quadroworld.com). Örömmel vesszük a jelentkezésedet, és talán még meg is osztjuk a történetedet! A különlegesen szép projekteket kedvezményekkel vagy ajándék QUADRO elemekkel jutalmazzuk.

Szólj hozzá

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a megjegyzéseket közzétételük előtt jóvá kell hagyni